Milyen típusú weboldalakat készítettem eddig?

Kezdetben, úgy 2006 körül, egy statikus "HTML" weboldalat alkottam magamnak. A kor trendjének megfelelően csiricsáré, tele felesleges színekkel, formákkal, azonban a tartalma még igencsak érdektelen volt mások számára. Sokat pepecseltem vele, s közben jópár megoldásra rájöttem, vagy épp megkérdeztem nálam járatosabb barátomat.

A következő állomás egy WordPress weboldal volt, természetesen nem sablonos, mert már akkor nagy érdeklődéssel fordultam az egyedi megjelenés felé. Akkoriban még meglehetősen gyerekcipőben járt a ma már világhódító WordPress keretrendszer, és a fapados szerkesztő felület nem nyerte meg a tetszésemet. Mindenesetre a korábbi statikus weblapomat már egy modernebb, dinamikus rendszerre tudtam lecserélni.

Ezután, 2007-ben, az akkori munkahelyem céges honlapja kapcsán, érintőlegesen találkoztam a Drupal keretrendszerrel (CMS = Content Management System). Akkor még szükségszerűségből (én voltam a céges honlap kezelője), de nemsokára már lelkesedésből, tanulni kezdtem a Drupal működését.

Hamarosan megszületett a saját honlapom újabb, immár Drupal alapú változata. Kísérleteztem mindenféle újítással, többek között akkor találtam ki az egy kattintásra működő kontrasztváltó megoldást (leegyszerűsítve: fehér alapon fekete betűkből fekete alapon fehér betűkre váltás lehetősége), amit azóta sem alkalmaztam :-).

Azóta is Drupal alapú weboldalakat készítek. Sok buktatón keresztüljutottam, és mindig sikerült megtalálnom a megfelelő megoldást a felmerülő problémákra, mind technikai, mind dizájn területen.

Készítettem már néhány webáruházat, bár sajnos nem büszkélkedhetek velük, mert már egyik sem működik. Az egyik, személyi okok miatt el sem indult (sör-áruház), a többi pedig profilváltás miatt megszűnt már (egy gyerekhinta, illetve egy LEGO webáruház volt). Az utóbbiban kiélhettem kreativitásomat, jónéhány egyedi ötlettel gazdagítottam a kötelező szerkezetet (a LEGO cég rengeteg elvárást támaszt egy viszonteladó webáruházával szemben).

Weboldal fajták, amiket jelenleg készítek

Címszavakban:

  • Egyszerű, többoldalas bemutatkozó honlap
  • Blog (hasonló az előbbihez, illetve része annak)
  • Egyházi, közösségi portál (összetett felépítés, naponta frissülő tartalom)
  • Portfólió oldal (művészeti bemutatkozó honlap)
  • Egyoldalas, görgetős oldal

Bővebben:

A weboldalakat alapvetően fő tulajdonságaik, illetve használati körük szerint csoportosíthatjuk.

Fő tulajdonságaik szerint lehet:

Egyoldalas (görgetős), vagy többoldalas (minden téma külön oldalon), illetve ezek keveréke.

Az egyoldalas szerkezet hasznos, és praktikus, ha relatíve kevés a tartalmad (témánk), és azt szeretnéd, ha kattintgatás nélkül mindent elérhessen a látogatód. Az okostelefonok terjedésével ez a típus is terjedni kezdett, hiszen mobilon valóban egyszerűbb görgetni, mint oldalak közt bukdácsolni.

Többoldalas volt a világ legelső honlapja is, és azóta is töretlen a népszerűsége. Nagy előnye, hogy nem kell egy oldalra zsúfolni sok tartalmat, a menüpontok szerkezete átláthatóvá és kezelhetővé teszi azt. Ha sokrétű, és mennyiségre is sok a tartalmad, akkor ez a megoldás a célszerű.

A fenti két típus keveréke olyankor jön szóba, amikor a címlapon (egyoldalas görgetős formában) meg szeretnéd jeleníteni a főbb kategóriákat, de a hosszabb, részletesebb leírásokért már kattintani kell. Célszerű figyelembe venni, hogy ha valamelyik keresőből (pl. Google) érkezik a látogatód, nem valószínű, hogy a címlapon köt ki. Tehát az aloldalakon is szükséges egy alapvető menürendszer felépítése.

Használati kör szerint lehet:

Bemutatkozó honlap, landing page, portál, webáruház.

Az egyszerűbb bemutatkozó honlapok jellemzője, hogy a tartalmakat előre feltesszük, és azokon csak ritkán változtatunk. Természetesen bővíthető, de a cél az, hogy jelen legyél az Interneten, illetve legyen mire hivatkoznod, ha mondjuk az elérhetőségi adataidat vagy épp a vállalkozásod adatait szeretnéd megmutatni, elérhetővé tenni.

A "landing page" egy olyan oldal, ahová az ügyfeled érkezik egy bizonyos marketing folyamat egyik lépcsőjeként. Szimpla, átlátható oldal, kizárólag egyetlen termék bemutatására. Ez lehet egy összetettebb weboldal része/aloldala is, akár önálló webcímmel.

A portál egy olyan összetett weblap, amire akár naponta felkerülnek újdonságok, hírek, programok. Tartalma is sokrétű, akár többen is szerkeszthetik. Jellemzője a dinamikusan frissülő blokkok tömkelege, a friss tartalmak címlapon megjelenő listája. Iskolák, egyházak, közösségi házak honlapjai ilyenek. De ilyen a Sopron anno online helytörténeti gyűjtemény, vagy az OrvosiLexikon tudástára is.

A webáruházakat úgy hiszem nem kell bemutatnom, mert bizonyosan Te is vásároltál már egyik-másiktól. Ugyan készítettem már webáruházakat, mégsem tartozik ez a típus az alapszolgáltatásom körébe. Egyedi megegyezés alapján természetesen elkészítem a webshopodat, de mivel nem követem a törvényi előírásokat, én csak a technikai és dizájn részét vállalom.

Egy régi elfeledett ötletem: Online névjegy

Évekkel ezelőtt kitaláltam, hogy az egyoldalas honlapok mintájára, de sokkal egyszerűbb (csak html, azaz statikus) felépítéssel, lehetne alkotni egy új típust: ez az online névjegy. Igaz, hogy csak kettő készült belőle eddig, az egyik a sajátom volt (már megszűntettem), a másik jelenleg is működik: a Sopron anno névjegye. Amint látod, menüsor nélküli, kizárólag fontos adatokat tartalmazó sallangmentes oldal.

Eredeti célom, amint a neve is mutatja, egy szimpla elérhetőség-lista, egy képpel, és rövid leírással, semmi több. Csatolhatod email lábléchez egy link formájában. Ennyi. Ha nem akarsz honlapot magadnak, de mégis szeretnél jelen lenni az interneten, olcsó és egyszerű megoldás lehet az online névjegy.

Honlap referenciáimat itt találod.

Köszönöm, hogy elolvastad! Keress bátran!

Wallon-Hárs Viktor
egyéni.egyedi.wahavi.

A cikk képeit a szerző, Wallon-Hárs Viktor készítette. Másolás, engedély nélküli felhasználás tilos!